2015. augusztus 18.

Második esemény - Fülek, Szlovákia

Vendéglátónk ezúttal az OZ Info ROM és Fülek önkormányzata volt. A külföldi résztvevők 2015. augusztus 13-án érkeztek Fülekre. Az esemény első napján, augusztus 14-én a résztvevők délelőtt a Somoskői Várat látogatták meg.


Délután szakmai konferencia került megrendezésre, melyen részt vett Mgr. Peter Pollák, PhD., a Szlovák Köztársaság Romaügyi Kormánybiztosa is. Előadásában nem csak a szlovákiai cigányság helyzetét, de az Európai Unió 2014–2020-as időszakában várható pályázati kereteket is ismertette. A kormánybiztos a helyi roma közösséggel, valamint a külföldi partnerekkel is elbeszélgetett az identitás és integráció kérdéseiről.

A konferencián elhangzottak az alábbi előadások:
  • Mgr. Peter Pollák, PhD. (Szlovákia), a Szlovák Köztársaság Romaügyi Kormánybiztosa: A romák helyzete Szlovákiában
  • Kovács Lajos (Magyarország), Nagyecsed Város polgármestere: Közfoglalkoztatás Nagyecseden
  • Ravasz Ábel (Szlovákia), a Publicus Slovensko elemzője, szociológus: Helyben az erő: kis lépésekkel a helyi közösségek erejének aktivizálásáért
  • Claudiu Muresan (Románia), Asociata Nevo Parudimos, programmunkatárs: Népcsoportok fesztiválja Bánátban
  • Andrzej Smyk (Lengyelország), Stowarzyszenie Zamojskie Centrum Wolontariatu, szervezeti tag: A Stowarzyszenie Zamojskie Centrum Wolontariatu szervezet tevékenysége az önkéntes munka terén
Az előadások után a résztvevők workshopokon foglalkozhattak tovább a kisebbségek helyzetével:
  • Feketén-fehéren: az együttélés képe a sajtóban (Vasík János, média szakember, a Pátria Rádió szerkesztője) – a krasznahorkai vár leégése kapcsán a médiamegjelenések elemzése és ehhez kapcsolódó szituációs gyakorlat
  • Your Story (Furugh Switzer) - Meséd program és Játéktár: a módszerek bemutatása

A konferencián részt vett Nagyecsed polgármestere, Kovács Lajos, Zamość önkormányzatának képviselője, Sylwia Niemczuk, Oravița önkormányzatának képviselője, Constantin Comănoaia, a partnerszervezetek képviselői, valamint számos helyi és regionális intézmény képviselője, a helyi polgárok.

Az esemény második napján, augusztus 14-én délelőtt a résztvevők a város nevezetességeit tekintették meg, pl. a múzeumot és a várat, melyről az első írásos emlék 1242-ből származik. Délután táncházat, kézműves foglalkozásokat tartottunk a helyi polgárok részvételével és kulturális fesztivál zajlott helyi és külföldi fellépők közreműködésével. A fellépők az alábbi előadók voltak:
  • Zespół Ale Cantare z Płoskiego, Lengyelország: lengyel dalok
  • Liana Oláhová, Szlovákia: roma dalok
  • Kolo Assembly, Románia: szerb dalok és táncok
  • Nagyecsedi Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes, Magyarország: „Így vót” egy hagyományos esküvő bemutatása, szatmári és mezőségi táncok
  • Lápi Lurkók Együttes, Magyarország: rábaközi táncok
  • Nagyecsedi Gyöngyszemek Hagyományőrző Cigány Együttes, Magyarország: roma táncok

Second event - Fil’akovo, Slovakia

Our host was this time the OZ INFO ROM and the municipality of Fil’akovo. The foreign participants arrived to Fil’akovo on the 13th of August 2015. On the first day of the event the participants visited the Castle of Somoskő.

In the afternoon a conference for the professionals was held, where Mgr. Peter Pollák, PhD, the commissioner for Roma Affairs of the Slovak Republic took part in as well. In his presentation he talked about the situation of the Slovakian Roma and the grants of the European Union in the period of 2014–2020. The commissioner talked about the questions of identity and integration with the local Roma community and the foreign partners as well.

The following presentations were held during the conference:
  • Mgr. Peter Pollák, PhD. (Slovakia), Commissioner for Roma Affairs of the Slovak Republic: Situation of the Roma in Slovakia
  • Lajos Kovács (Hungary), Mayor of Nagyecsed: Public Employment in Nagyecsed
  • Ábel Ravasz (Slovakia), Publicus Slovakia, leading analyst: The power of local communities: small steps to make it work
  • Claudiu Muresan (Romania) Asociata Nevo Parudimos, co-worker: Festival of the ethnic communities from Banat
  • Andrzej Smyk (Poland), Stowarzyszenie Zamojskie Centrum Wolontariatu, member: Introdaction of Voluntary Centre in Zamość
After the presentations, the participants discussed the situation of the minorities during the workshops:
  • Black and White: The Image of Living Together in the Press (János Vasík, editor at Patria Radio) – analysing the media appearances about the burn of the Castle of Krásna Hôrka and playing related situation games
  • Your Story project and toy library (Furugh Switzer) – introduction of the methods

The mayor of Nagyecsed, Lajos Kovács, the representative of the municipality of Zamość, Sylwia Niemczuk, the representative of the municipality of Oravița, Constantin Comănoaia, the representatives of the partner organizations, the representative of the local organisations and citizens took part in the conference-
During the second day of the event the participants visited the tourist attractions of the town, e.g. the museum and the castle, which was first mentioned in the history in 1242. In the afternoon we organized a folk dance event (dance lessons) and hand crafting activities for the citizens, and the outdoor cultural festival was held. The performers of the festival were the following:
  • Chore Ale Cantare, Poland: Polish songs
  • Liana Oláhová, Slovakia: Roma songs
  • Kolo Assembly, Romania: Serbian dances and songs
  • Nagyecsedi Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes, Hungary: „Így vót” introduction of a Hungarian traditional wedding, dances from Szatmár and Mezőség
  • Lápi Lurkók Együttes, Hungary: dances from Rábaköz
  • Nagyecsedi Gyöngyszemek Hagyományőrző Cigány Együttes, Hungary: roma dances